2012. szeptember 29., szombat

Lányok szobája mostanság

A lányok szobája nyáron nagy változáson ment keresztül.

Kb. két éve.


Először is Kaszi szétfordította az ágyakat az egyik nagy takarítás alkalmával.
 (Sajnos erről az állapotról nem találtam fényképet)


Augusztusban pedig kaptak játékos polcot



asztalt, székeket és szőnyeget is.










Így már teljes a lány birodalom.

"Remeklések" mostanság






Kb. két hete készítettem ezt a túró gombócot. A gombócot a hagyományos recept szerint készítettem, de nem zsemlemorzsát, vagy búzadarát készítettem hozzá hanem édes kekszmorzsát ahogyan a Vak varjúban ettük. (Bár ott még a kekszmorzsát fűszerezték, fahéjjal, de az ismert okok miatt ez itthon elmaradt.)
Tehát a kifőtt gombócokat morzsára tört győri mézes kekszbe forgattam bele és cukros tejföllel tálaltam.  
Azt hiszem máskor is így fogom csinálni, egyrész, mert gyorsabb, mint grízt készíteni és mert még finomabb is.



Ezek az én ostoros kalácsaim. A receptjét itt találtam és már régóta szemeztem a recepttel, de csak a héten jött el az ideje, hogy el is készítsem. Az eredeti recepthez képest annyit változtattam, hogy én csak 3-4 dkg élesztőt tettem bele, mert az eredeti 5 dkg-ot túl soknak találtam. Ennyi élesztővel is szépen feljött, de még  így is lehetett érezni az élesztő ízét egy kicsit. 
Mivel a két kalács nem fért el egy tepsin ezért a második fonatot formába tettem, de ez nem bizonyult jó ötletnek, mert a töltelékből kifolyt vajat a kalács teljesen felszívta, így az alja nagyon vajas lett. Tanulság, hogy csak tepsire szabad tenni a kalácsokat. Illetve legközelebb az egyik felét csigáknak fogom elkészíteni.


Első házi krémesem.


Ma készült el ez a krémes. Gyors süti volt, mert az alja és a teteje ugyebár fagyasztott leveles tésztából készült amit csak ki kellett nyújtani és kisütni, a krém pedig bolti ( Dr Otker) zacskós porból készült 3 perces robotgépes keveréssel. Az eredmény viszont nagyon finom lett.
Szerintem ez a recept tökéletes, ha gyorsan, kevés idő és energia ráfordítással sütit kell készítenünk.

Nyaralás 2012. 8. - 9. nap

Vasárnap úgy döntöttünk, hogy egy kicsit pihizünk és nem megyünk sehova. A gyerekek is kialudhatták magukat délben és Kaszi is megnézhette a F1 aktuális futamát.

Hétfőn Mohácsra mentünk a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet szerettük volna elsősorban megnézni, de persze magára a városra is kíváncsiak voltunk.




Mivel a Történelmi Emlékhely pontos címét nem tudtam, csak elindultunk Mohács felé az 57-es úton, ezzel kerültünk is egy nagyot, mert az emlékhely igazából Mohácstól kb. 8 km-re van, amit egy másik irányból rövidebben is elértünk volna. 

Az új látogató központ és a kapu a fehér kőrózsa mögött.
A látogató központ három szintes. 
A föld alatti részen régészeti leletek, korhű ruhák és videó film várja a látogatókat. A film 20 perces és a mohácsi csatát eleveníti fel. Sajnos a csajok nem voltak csendben, így ezt a filmet nem tudtuk megnézni. 





Az ott dolgozó hölgy felvilágosította Danit, hogy ez a páncélruha 50 kg-ot nyom.


 A földszinti részen a pénztár és az ajándékbolt található.

Az emeleten, pedig fényképekből van kiállítás az Emlékhely régészeti feltárásáról.  (Szerencsére a szintek között tágas lift közlekedett, így ezt be tudtuk járni babakocsival, utána pedig a pénztáros Hölgy vigyázott a babakocsinkra. Ezúton is köszönet érte. )

 Innen a kilátás a kert részre:

Temetőkert fentről.



Elindul a csapat a kopjafák közé.







Miután itt kinézelődtük magunkat, elindultunk Mohácsra késői ebédre és várossétára. 

Ebédelni (Szép kártyával fizetve) egy Duna parti szállodában tudtunk (csak zárójelben, de megjegyzem, hogy 3*-os szállodában 790 Ft-os menüt ettünk, méghozzá nagyon finomat). Majd a komp érkezését néztük meg.



Ezután fagyizni indultunk. A lányok most kaptak először fagyit tölcsérben ( itthon pohárból kaptam már kétszer), de nagyon szépen ették.

Természetesen apa is fagyizott.

Hanna, Zoé


Majd egy jó kis sétát tettünk a belvárosban. A csajok végig gyalogoltak, mert babakocsit nem vittünk magunkkal a kocsiból.

Fogadalmi Templom


Vízpárában hűsölve.


Városháza



 Az egyik legnagyobb meglepetés akkor ért minket amikor kenyeret akartunk venni estére és azt tapasztaltuk, hogy a boltok, pékségek délután 4-kor bezártak. Egyedül egy CBA-t találtunk nyitva.

Szálláshoz visszafelé tartva, természetesen minden gyerek aludt.



2012. szeptember 24., hétfő

Nyaralás 2012 7. nap


Hát erre a napra virradó éjszakát sem aludtuk át. 
Ismét Hanna miatt. Most szegényke a fülét fájlalta hajnalban, kapott fájdalom csillapítót és majd csak amikor az hatott akkor tudott ismét elaludni. 
Szombat révén ügyeletre kellett mennünk, és legközelebb csak Pécsen volt fül-orr-gégészeti ügyelet. 
Reggeli után indultunk is Pécsre. 


Itt járunk.
Várakozunk.
A kórház az ügyelettel a belvárosban, a sétáló rész közvetlen szomszédságában volt. Szerencsére nem kellett sokat várnunk, a doktornő megvizsgálta Hannát és megállapította, hogy középfül gyulladása van. Antibiotikumot írt fel és azt ajánlotta, hogy ha lehet ne érje víz a fülét. Azaz a fürdőt elfelejthetjük, ha jót akarunk a gyereknek.  Kiváltottuk a gyógyszert és mivel Hannának nem volt láza, így döntöttünk, hogy ha már Pécsen vagyunk akkor megnézzük a tufa barlangot. 
Kicsit nehezen, de megtaláltuk a barlangot.  Szerencsénkre pár perc várakozás után indult is az idegenvezetővel a barlangban a séta. (Csak vezetővel lehetett bemenni.)
Sajnos a sötét és hideg barlang a gyerekeknek nem igazán jött be. A lányok annyira féltek, hogy öt perc után kijöttem velük. Dani is nagyon félt ám a barlangban, végig fogta az apja kezét, nem mert tőle fél méterre sem eltávolodni. De azért csak végigmentek a feltárt barlang részben és készítettek fényképeket is.



 A legenda szerint nagyon régen sárkányok éltek a barlangban, ezért még az 1900-as évek elején papírból készítettek sárkányt a barlangba, látogató csalogatóként. 
Manapság ez a sárkány várja a látogatókat az egyik teremben. 











Ezután étterem keresésre indultunk, mert amit először kinéztünk, ugyan nagyon közel volt a barlangoz, de ott telt ház fogadott minket.  
Végül a Babarkán torony külső részén lévő éttermet választottuk. 








Sajnos itt is csak egy gyerek etetőszék  volt, így a lányok először "balhéztak" (érsd: aki nem ült a székben éktelenül síkított), majd jóízűen ették a levest. 

Ezután úgy döntöttünk, hogy nem nyúzzuk tovább Hannát, így vissza mentünk a szállásunkra. 

Pécs és Harkány közötti út mellett van egy repülőtér, itt most először láttunk repülőt, így gondoltam lefényképezem.