2013. február 13., szerda

Lányok első farsangja



Bár nem teljesen értettem egyet azzal, hogy már a bölcsiben farsangoznak a gyerekek (hisz még nem igazán értik a dolgot), de természetesen azt sem szerettem volna, hogy a többi gyerek be lesz öltözve a lányok meg nem. Ezért a köztes megoldásnál maradtam, kaptak egy egy pillangó szárnyat és hozzá szoknyát, ruhát, ha a szárny lekerül akkor is kis csinik lesznek. 

A csajszik, vagy még álmosak voltak, vagy a sok hiányzás után a harmadik nap reggelén jutottak el oda, hogy nem akarnak a bölcsiben maradni, mindenesetre nem voltak  valami készségesek a fényképek készítésénél. Ezért csak kettő készült.
Zoé

Hanna
Napközben az óvónénik fényképeztek, és majd valahogy megkapjuk mi is azokat, akkor, majd felteszem ide is őket.