2011. április 5., kedd

Túrótorta babáknak


Azt már szinte akkor lefixáltuk Kaszival, hogy a lányok mindig külön tortát kapnak a születésnapjukon, amikor még a pocakomban voltak. Azonban két nagy tortát nem akarok készíteni nekik, hisz nem fogyna sosem el, így már régebben beszereztem egy 18 cm-es tortaformát erre az alkalomra, illetve a sok-sok elkövetkező szülinapokra. 

Abban is biztosak voltunk, hogy olyan tortát/kat kapnak amiből ők is ehetnek, így esett a választásunk egyiknek a sütés nélküli túró tortára, másiknak a szintén sütés nélkül készülő joghurt tortát választottuk.

Most a túró torta receptje következzék:
Alapnak 10 dkg darált kekszet összekeverünk ~ 8 dkg olvasztott vajjal és a forma aljába nyomkodjuk és betesszük a  hűtőbe amíg a túrós rész elkészül.
10 dkg cukrot és 2 db tojássárgáját habosra keverünk és hozzáadjuk a 25 dkg túrót és 1/4 citrom levét. 4 dl növényi alapanyagú tejszínt felverünk és hozzáadjuk a túrós keverékhez. Legvégül 1 dl vizet melegítünk és 3 ek. zselatint feloldunk benne és ezt is a krémhez adjuk. Az egészet a kekszes alapra öntjük és visszatesszük a hűtőbe, hogy megdermedjen. 

Ha nem egyéves babának készül a torta nyugodtan használhatunk a krémbe rendes tejszínhabot és talán több citromlevet is az aki savanyúbban szereti. 

Ui: Nekem a növényi alapanyagú tejszínt nem sikerült felvernem, de így is finom és könnyű lett a torta.

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek lettek a torták!
    Nagyon ügyi vagy!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon tetszik ez a recept, de ha 24 cm-s tortaformába tenném, akkor a hozzávalókat hogyan kellene növelni?

    VálaszTörlés