2011. július 11., hétfő

Kenyérsütőben készült a sárgabaracklekvár



Már több éve készültem rá, hogy lekvárt főzzek, de eddig még csak fejben készítettem el, egészen tegnapig. Mióta megvan a kenyérsütő gépem és láttam benne a JAM programot azóta motoszkál bennem a gondolat, hogy abban fogok lekvárt készíteni, hisz így nem kell a fortyogó gyümölcs mellett állnom és kavargatnom, így igazán gyerekbarát a befőzés.  

Pénteken a zöldségesnél járva láttam, hogy a sárgabarack kilója 198 Ft volt, bár igaz, hogy apró és kicsit kemény, de gondoltam jó lesz lekvárnak, így válogattam belőle 1,5 kg-ot. Tegnap aztán nekiálltam és elkészítettem a lekvárt.  Persze hiába készültem rá évekig fejben többször fel kellett hívnom anyukámat, hogy akkor hogyan is tovább, kell e valami tartósítószer, mert peresze azt nem vettem, de kiderült, hogy jól gondoltam és elég a cukor a gyümölcs mellé.

Tehát:
A barackokat alaposan megmostam és egy szűrő segítségével forró vízbe merítettem őket kb.30-50 másodperc erejéig, azaz addig amíg a héja könnyen lehúzható lett.
Ezután a héját lehúztam és kimagoztam őket, egyenesen a kenyérsütő üstjébe tettem a barack feleket. A 1,5 kg barackhoz 20 dkg cukrot tettem, azért kicsit többet  mint a kilónkénti 10 dkg, mert még nem voltak elég érettek a sárgabarackok. És már nem is volt más dolgom, minthogy elindítsam a kenyérsütőgép JAM programját, ami 1óra 20 percig tartott. Közben alaposan kimostam a befőttes üvegeket és szárítás után a mikróba tettem őket 15-20 másodpercre, hogy csírátlanítsam az üvegeket. 
Miután a gép elvégezte a dolgát láttam, hogy jó pár darab barack szinte egészben maradt, így a merőkanál hátuljával szétnyomkodtam őket az egyenletesebb állapot miatt, majd üvegekbe szedtem a lekvárt és fejje tettejére állítottam őket pár percre (anyu utasításának megfelelően) és már mentek is a dusztba. Ma reggel bontottuk ki őket Danival. Még nem kóstoltuk, de amint meglesz beszámolok rólla.


Tapasztalatom a  kenyérsütőgépben való lekvárfőzés esetében:
Ha nem akarjuk túl darabosra a lekvárt, akkor nem elég csak félbe szedni a barackokat hanem kisebb darabokra kell vágni azt. 
Illetve, az én gépemben 1,3 kg-os kenyeret is lehet sütni, ebbe az üstbe 2 kg gyümölcs fél bele egyszerre  lekvárkészítés esetén.

1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű színe van a lekvárodnak.
    Ha olyan finom, mint amilyen szép akkor isteni lehet.
    Gratula hozzá.

    VálaszTörlés