2012. február 22., szerda

Helyzet jelentés

Tegnap még háromból kettő volt, mára háromból három lett az arány. Most sajnos nem valami ügyességi játék arányáról van szó, hanem beteg gyerekek számáról. Sajnos ma reggelre Zoé is beteg lett így Hanna és  Dani és után ő is kidőlt. 

Hanna már harmadik hete betegeskedik, múlthét péntek óta kap antibiotikumot, mert egy hét láztalanság után múlthét szerdától megint lázas volt és alig aludt éjszaka. Éjszakánként vagy a hasfájástól, vagy a láztól nem tudott aludni szegénykém. 
 
Dani szombaton dőlt ki. Hányós - hasmenős vírust szedett össze, de sajnos mellette a torka is be van gyulladva és nagyon csúnyán köhög is. Ma délelőtt még mindig lázas volt, így hétfő után ma is elvittem az orvoshoz. Még két napot kapott a láz aztán ha nem múlik akkor ő is kapja az antibiotikumot. 

Zoé pedig tegnap kezdett köhögni, aztán éjszaka hőemelkedése volt, délbe pedig már lázas volt és folyik az orra, így őt is megmutattam ma a doktornőnek. Neki is nagyon piros a torka, de szerencsére tiszta a tüdeje. Természetesen antibiotikum csak 4-5 lázas nap után jár neki is. 

Remélem mindenki hamar meg fog gyógyulni és őszig, télig már senki nem lesz beteg!!!

2012. február 19., vasárnap

Lányok mostanában

Hanna már harmadik hete betegeskedik, így nem alszik jól éjszaka, ezért már sokszor ebéd előtt elalszik. A másik okuk a délelőtti elalvásra, hogy a földszinten lakásfelújítást végeznek és a hangos munkálatok miatt nem mindig sikerül délben elaludniuk, így másnap már természetesen hamar elálmosodnak utána pedig délután nem alszanak és így tovább folytatódik az ördögi kör. Így sikerült az elmúlt napokban a következő képeket elkészíteni:

Hanna

Zoé 

Zoé, Hanna

Hanna 
A pulcsikon, nadrágokon  lévő zsebek mostanában nagyon tetszenek nekik, beledugják a kis kezüket és nevetnek:

Hanna

Zoé 
Pénteken sikerült a következő képet készítenem:


Apa felemelte Zoét amikor Hanna bebújt kettőjük közé.

Beszédben egyre több szóval próbálkoznak van ami Zoénak megy (pl. ma tanulta meg a lila szót), van ami Hannának (pl. kiwi). Bár ha problémájuk van még mindig csak nyüszögnek vagy sikítanak. 
A  mostani szókincsük leginkább a kajákhoz kapcsolódik:
gogó - golyó (nesquik gabonapehely )
gogurt - joghurt
szajt - sajt
rííízzs - rizs
de megy már a néni és a  dédi is.

Dani építőkockájával nagyon szeretnek mostanában játszani, illetve babázni is, a babakocsit is nagyon szeretik, de mivel ő maguk is nagyon szeretnek bele ülni már varrnom kellett az ülést:

Hanna tolja Zoé babát.

Zoé a vidám "anyuka"!
Ez természetesen nincs nekik megengedve, de amikor nem vagyok a szobában kihasználják az alkalmat és beleülnek a babakocsiba.

Farsang

Power rangers



Az idén is eljött a farsang ideje az oviban. Dani már a jelmez keresés, kitalálás elején kijelentette, hogy valamilyen szuperhős szeretne lenni. Saját kivitelezés kilőve, mert ha nem pontosan olyan amilyen a filmben, vagy rajzfilmben a kivitelezés akkor, biztosan nem vette volna fel. Vásárolni pedig csak a kommersz jelmezeket lehetett volna megfizethető áron, így maradt a jelmez kölcsönzés. Kaszi talált egy közeli kölcsönzőt ahol sok jó, igényes jelmez közül lehetett válogatni, így Daninak sikerült is hamar kiválasztania a Power rangers-s jelmezt.

Természetesen miután csütörtökön haza hozták a kölcsönzőből a jelmezt fel kellett próbálnia:


Az oviban idén egész nap a jelmezben voltak, így teljes mértékben kiélvezhették a jelmezeiket a gyerekek. A szülők délután négy órától voltak hivatalosak öt óráig. Volt közös tánc papíron, majd seprű körbeadogatós zene megállásig és akinél a zene elhallgatásánál van a seprű az esik ki.

Na ki esik ki?
Gyorsan eltelt az egy óra.  

Jövőre már az iskolában lesz farsangja, kíváncsian várom, hogy ott milyen lesz!

2012. február 5., vasárnap

Hanna beteg

Még meg sem gyógyult rendesen Dani szeme már is itt az újabb beteg!
Hanna étvágya és enyhe hőemelkedése már a hét elején sem tettszett, de ráfogtam a fogzásra. A széklete is nyálkás volt, így elkezdtem adni neki Normaflórát két nap után a széklete helyrejött, de csütörtök estére belázasodott. Pénteken a doktornővel telefonon beszéltem, szerinte vírusos eredetű a dolog, mert most ilyen betegség terjed a körzetben. Lázcsillapítás, Normaflóra továbbra is a teendő. 
Sajnos péntekről szombatra nagyon lázas lett és a pocija is nagyon fájt, ezért nem mentem suliba, hogy ápolhassam, illetve már pénteken is egész nap igényelte a szülői közelséget, így kellett két felnőtt szombatra az ebéd készítéshez és az ápoláshoz.
Vasárnap már voltak lázmentes időszakok, de estére ismét lázas lett. 
Remélem, hogy nemsokára meggyógyul és ismét mindenki egészséges lesz.

Mai napi fényképtermés

 Reggel a lányok ébredés után szívesen bújnak be az ágyunkba és foglalják el a helyeinket és követelik, hogy takarjuk be őket:

Jó itt apa helyén! - Hanna, Zoé
 

Ma  a Spektrumon ment egy műsor amiben többek között rozmárok is voltak ezt látva Zoé oda ment a polchoz és két fecskendő belsővel a szájában tért vissza, a rozmárok nagy fogát utánozva velük. Nagyot nevettünk rajta és gyorsan le is fényképezte Kaszi:

Zoé szabadon a rozmárok után
Ebből a mókából persze Hanna sem maradhatott ki:
Hanna is utánozta a rozmárok hosszú fogait.
A szombat reggel kezdődő hóesés ma délelőtt megállt, így délután friss levegőre vágyva én mentem le a kocsit hómentesíteni. Kaszi nem bírta ki és az ablakból lefényképezte a ténykedésem: