2011. június 30., csütörtök

15. hónapos mérésen voltunk

28-án töltötték a 15. hónapot a lányok, így el kellett mennünk a körzeti doktornénihez, hogy megkapják az ilyenkor esedékes kötelező oltást. Ha már ott jártunk akkor meg is mérettem őket. Az elmúlt 3 hónapban mindketten egy-egy kilót szedtek magukra, és egy - egy centimétert nőttek.
Tehát most Zoé 9100 gramm és 72 cm.
Hanna 10100 gramm és 74 cm.

Lányok motort kaptak

A hétvégén megvettük a lányoknak a szép pink színű motorokat. Először idefent kapták meg kipróbálásra, gyakorlásra. Hanna lába szépen leér, míg Zozinak egy kicsit nőnie kell, hogy leérjen a lába, így még le nem visszük a motorokat, csak a lakásban gyakorolhatnak. Hanna nagyon gyorsan rájött, hogy hogyan kell hajtani, sőt még hátrafelé is tud vele haladni. Zoénak nem ment annyira jól, de szorgalmasan gyakorolta a hajtását. Aztán a le és felszállást is gyakorolták, mivel Hanna magasabb ezért ez is neki megy jobban.
Természetesen készültek képek az első alkalomról:

Anya ez meg mi?

Na mit kezdjünk vele?





Te mit csinálsz vele Zoé? - Hanna

És most hogyan tovább?





Látom fényképezel, akkor mosolygok. - Zoé


Brummogok is hozzá.

Haladok!!!!




2011. június 27., hétfő

Múzeumok éjszakáján jártunk



Már többször voltunk a Múzeumok éjszakáján és mindig nagyon jól éreztük magunkat és sok újdonságot láttunk, ezért ha alkalmunk van rá, azaz találunk gyerek csőszt, akkor elmegyünk. Sajnos tavaly nem jött össze, de az idén anyuék itt maradtak hétvégére így ellógtunk éjszakára. Az idén Istvánnal és Vikivel mentünk. Először a Terror Házába mentünk. Szerencsére itt nem volt sor, egyből be tudtunk menni.
Sok kép és felvétel nagyon megrázó volt. Sajnos nem tudom jól megfogalmazni amit ott és akkor éreztem, azt hiszem, hogy oda legalább egyszer mindenkinek el kell mennie. A múzeum maga egy körfolyosós ház, az udvaron egy tankot helyeztek el. A falon az áldozatok képei vannak.


 

A pincében többek között cellák vannak, ahol a foglyokat tartották bezárva...

Következő múzeumnak a VAM Desing Center-t néztük ki, ahol most a kínai agyaghadsereg katonáinak a másolatai vannak kiállítva. Mikor odaértünk hatalmas volt a sor, pár perces várakozás után (ezalatt a sor nem mozdult), úgy döntöttünk, hogy nem várjuk ki, hogy bejussunk, mert az legalább 2 óra lenne. Mivel éhesek voltunk így kaja szünetet tartottunk, majd a Városligetet céloztuk meg, mert ott 4 múzeum is van közel egymáshoz. Mivel a Szépművészeti Múzeumnál nagy volt a sor, így a Mezőgazdasági Múzeum mellett döntöttünk. Szerencsére itt sem volt sor. A múzeum kertjében teljesen vásári hangulat volt, grillezett húsokkal és más finomságokkal.

Skót dudás is volt.

Volt gomba bemutató is, itt meg lehetett szagolni a nyári szarvasgombát, hát nem egy francia parfüm illata volt, inkább a kicsit rothadó nyers kukoricáéra emlékeztetett az illata. 
A múzeumban már jártunk egy korábbi Múzeumok éjszakáján, de akkor nem jártunk minden teremben, most ezt bepótoltuk, itt készültek a következő képek:

Ló belülről.





Ló kívülről.

Régi mezőgazdasági gépek, szekerek előtt.

Kaszi, juh szőrrel a fején.
Piaci életkép.


Éjfélkor tűz ugrás is volt. Jaj majdnem elfelejtettem, hogy szerelmi bájitalt is ittunk! A bájital nem volt más, mint jó fűszeres forralt bor, tehát minden télen bájitalt iszunk. :-)

Ezután még elsétáltunk a Közlekedési Múzeumhoz is, de az már zárva volt, így haza indultunk. 

Nagyon szeretnék jövőre is eljutni, akkor már Danival együtt, hisz elég nagy lesz már akkor, hogy ne csak bírja az éjszakázást, de értse is a látottakat.
Dani most táborban volt, ezért nem jöhetett velünk.

2011. június 23., csütörtök

Lányok mostanában

Ma és az elmúlt héten készült pár jó kép a csajszikról, ezt szeretném veletek kedves olvasóim megosztani. Itt van mindjárt az első kép amin az apukájukkal vannak egy- egy szál pelusban.

Hanna, Apa, Zoé
Múlthét kedden nagyon élvezték azt a "játékot" amikor Apa tologatta őket a gurulós játéktartó dobozukban.



A ma az volt az egyik játék, hogy a "nyakukban" vitték a játék macit és kutyust.

Hanna "cipeli"  Micimackót.

Vágjak egy jó fejet, hát tessék! - Hanna

Hanna + Micimackó, Zoé + kutya
És végül de nem utolsó sorban félig kierőszakolva sikerült a fogukat is lefényképeznem, ezt már olyan régóta szerettem volna, de mindig zárt szájakat sikerült csak lefényképeznem.

Hanna "fogsora"

Zoé fogai, alul is négy, van bár itt nem igazán látszik.

Túrós guba

Sajnos már kóstolás után sikerült lefényképezni, nem voltam elég gyors!


Igen, igen túróval készült gubáról van szó. Elsőre nekem is furcsa volt amikor tavaly olvastam a receptet, de gondoltam egyet és kipróbáltam hisz a hozzávalókat külön-külön mind szeretjük, így együtt sem lehet rossz alapon. Mivel mindenkinek ízlett így, megegyeztünk Kaszival, hogy máskor is elkészítjük, azonban a sok kipróbálásra váró receptek és a jól bevált és kért sütik mellett teljesen elfeledkeztünk a túrós gubáról egészen a hét végéig. Akkor is azért ugrott be, mert sok szikkadt kiflink maradt amivel kezdeni kellett valamit mielőtt az enyészeté lett volna. A fagyasztóban szoktam a megmaradt 1-2 kiflit gyűjteni mákos gubának, most azonban a fagyóban nem volt hely a kifliknek és hát amúgy is 7-8 kifli száradozott a kenyértartóban. Kaszi nem igazán szereti a mákos gubát, jobban mondva úgy ahogy én csinálom, ezért más felhasználási módot kerestem és ekkor ugrott be, az elfeledett túrós guba.

A túrós gubához szükség van:
5-6 kiflire (ha szikkadtabb akkor 5-re ha friss akkor lehet 6)
50 dkg túróra
4 dl tejszínre
2 tk. vanília aromára
15 dkg cukorra és
4-5 ek. sárgabaracklekvárra (ízlés szerint lehet több is).

A sütőt 180 fokra kapcsolom és míg melegszik összeállítom a gubát.
A kifliket felkarikázom kb. fél centi vastagra. A túrót egy nagyobb edénybe teszem és villával összetöröm, majd a cukrot, tejszínt és a vanília aromát beleteszem és továbbra is a villával összekeverem. Ezután a karikázott kifliket hozzá keverem. Ha nem akarjuk hogy túl száraz legyen akkor az utolsó kiflit csak akkor tegyük bele ha látjuk, hogy a túrós-masszát még nem szívta fel a beletett kifli mennyiség. 
Ugyanis nagyon száraz kifli esetén kevesebb kifli is felszívja a folyadékot, míg frissebb kifli esetén több kell ehhez. (De hát ezt bizonyára mindenki tudta. :-) )
Tehát amikor a kifliket összekevertem a masszával akkor a sütőformába teszem a felét és a sárgabarack lekvár felével  megpettyezem, majd a másik felét ráteszem és ezt is megpettyezem a lekvárral.
És már mehet is a meleg sütőbe 10-15 percre. 
Én egy kb.20x30 cm-es kerámia formában sütöttem.

2011. június 7., kedd

Óvodai búcsúztató

Múlthét csütörtökön fél ötkor volt Dani óvodai búcsúztatója, sajnos nem lehettem ott, na de majd jövőre amikor tényleg vége lesz az óvodai éveknek!
Kaszi sok fényképet készített és videókat is, így most ezek követezzenek:



(Sajnos a másik kettő videót nem tudtam feltenni, remélem egy két nap és megoldódik a probléma.)





































A műsor végén a saját csoportszobájukban falatoztak egy keveset.

Műtét

Bár tervezett és én általam akart műtétem volt, volt múlthét kedden azért az utolsó órákban kicsit beparáztam, de túl vagyok rajta. 
Anyuék felköltöztek pár hétre, míg én gyógyulok, mert nem emelhetek 4 kg-nál többet, tehát a csajokat nem emelgethetem. 
Mindenki csak ijesztgetett, hogy mennyire fog fájni, de szerencsére a  vártnál sokkal jobban vagyok, de az emelési tiltás attól még fennáll. 

Na erről ennyit.