Sebészeti ügyeleten jártunk

Már régen sejtettem, hogy a csajok sokkal elevenebbek, bátrabbak és bevállalósabbak mint Dani volt ennyi idősen. Daninak ha azt mondtam nem szabad akkor ő nem csinálta, míg a lányok nem igazán foglalkoznak ezzel, ha a parketta szegélyre kíváncsiak akkor felszedik, ha a pelenkás dobozra akarnak felmászni, akkor felmásznak, legújabban pedig a fehérneműs fiókokat pakolják ki, sőt már bele is tudnak mászni, ja és az elliptikus trénert is rendszeresen megrohamozzák és a legelképesztőbb módon másznak fel rá! Pont ezen gondolkodtam valamelyik napon, hogy ők biztosan fára is fognak mászni és komolyabb sérüléseket is szereznek majd. Arra azonban a legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy már a héten a sebészeti ügyeleten kötünk ki.

A történet a következő:

Kedd este hét körül a konyhában voltunk és vacsoráztunk a lányok pedig az etető székükben ülve kenyeret majszolgattak. Hanna elkezdte magát hátrafelé tologatni amire a széke megbillent,  ezért hátrébb húztam az asztaltól, de sajnos nem elég távol, ugyanis pár perc múlva azt láttuk, hogy Hanna hátra borul és feldől a székkel együtt, de valahogy közben meg is fordult a szék mert az arcára esett. Kaszival együtt rohantunk hozzá és állítottuk fel a széket és amilyen gyorsan csak tudtuk szedtük ki belőle Hannát. Szerencsére azonnal felsírt és egy perc alatt meg tudtuk vigasztalni. A homloka a haja tövénél bepirosodott, de ezen kívül mást nem láttunk rajta. Biztos ami biztos alapon felhívtam a körzeti orvost, hogy mi történt és szerinte mit csináljunk? Azt mondta, hogy vigyük el az ügyeletre, mert ha netán agyrázkódást kapott, vagy más súlyos kívülről nem látható sebesülése van akkor azt jobb minél hamarabb észrevenni. Felhívtam az Örsön lévő sebészetet, hogy ott vannak-e még (elvileg este 8 óráig vannak ott, de este 7-kor már leléphetnek, ha nincs ott beteg). Természetesen az volt a válasz, hogy mivel úgyis beküldenének egy kórházba jobb, ha egyenesen a Madarász utcai kórházba megyünk. Így felpakoltuk a három gyereket és úgy pakoltam oda cuccokat, hogy ha bent tartják akkor legyen ott ruha neki is  és nekem is. Szerencsére röntgen után haza engedték azzal a kikötéssel, hogy reggel 7 és 8 között vigyük vissza kontrollra, és ma már ne adjunk neki vacsorát! Ez utóbbit nem igazán értettük, hisz még nem vacsoráztak a lányok! Természetesen hívtam a körzeti doktornőnket, hogy mit mondtak az ügyeleten és hát a nem vacsoráztatással ő sem értett egyet így miután haza értünk (fél 10) vacsora után alvásvolt a lányoknak és persze Daninak is.
Reggel Kaszi vitte vissza Hannát mi pedig itthon maradtunk, hogy Dani  kialudhassa magát és ne fáradtan menjen oviba.
Két napig még fokozottan kellett figyelni, nem -e szédül, bágyadt-e. Két nap letelt és most már bátran leírom, hogy az ijedségen kívül semmi baja nem lett!