2011. augusztus 3., szerda

Nyaralás 2011. július 16 - 23. Hatodik nap (csütörtök)

Erre a napra felhős, de nem esős időt ígértek, így elhatároztuk, hogy még kirándulunk egyet. Kaszi Szombathelyen volt katona, így szertett volna most ismét elmenni oda és megnézni mennyit fejlődött a város. Természetesen én is kíváncsi voltam a városra, mert még nem jártam ott (vagy legalábbis nem emlékszem). Ismét a neten néztünk szét, hogy mit és hol érdemes megnézni. Az egyik amit kinéztünk az a Történelmi Park volt. A GPS segítségével gyorsan oda találtunk, azonban a Parkot zárva találtuk, mert esőben és utána száradásig zárva tart. Így ez is felkerült a nem sikerült megnéznünk listára. A Parkhoz nagyon közel volt a sétáló utca, gyorsan leparkoltunk és sétára indultunk, illetve először a lányok ebédjéhez a vizet kellett megmelegítettni, míg ők ettek mi kávéztunk és sütiztünk egyet. Teli pocakkal indultunk a város felfedezésére. A sétáló utcát nagyon szépen felújították.



 A Napóra nagyon tetszett a fiuknak:

A szökőkút is szép



Az utca végén Szent Háromság oszlop áll:


Majd elindultunk találomra a városban, ösztönösen megtaláltuk a Püspöki Palotát,

 mellette a Sarlós Boldogasszony Székesegyház nagytemplommal.



A Templom mellett pedig a 

volt, mely szintén nem látogatható babakocsival, így tovább álltunk. A séta végén visszaérkeztünk a sétáló utcára. Egy helyi lakos felvilágosítása alapján megtudtuk, hogy a sétáló utca végében lévő Bank ügyféltermének alja üvegből van és alatta régi római kori épület maradvány látható, amit természetesen megnéztünk:



Ekkora uzsonna idő lett, így  pogit vettünk és megetettük a gyerekeket:
Egy falat Zoénak,
egy falat Hannának.

 
Ezután visszaindultunk Szentgotthárdra. 

E napi kedvenc képeim:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése