2012. október 11., csütörtök

Hernyó kifli






Ezzel a recepttel is már nagyon régóta szemeztem, de ma elérkezett a napja, hogy elkészítsem.
Ma csak a lányokat kellett hazahoznom, ezért először gyorsan haza jöttem és a kenyérsütőbe tettem a hozzávalókat és a dagasztást elindítottam, pár percet még vártam, hogy tényleg megfelelő lesz az állaga és már mentem is a bölcsibe a gyerekekért.
Haza érkezésünk után, még egy kicsit várni is kellett, hogy a tészta a kétszeresére keljen. Ezután kétfelé vettem a tésztát és lisztezett felületen  vékonyra nyújtottam, majd ráraktam a sonkát és a sajtot,


ezután  daraboltam és a  végét bevágtam



majd a reszelt sajtot rászórtam


és feltekertem, méghozzá úgy hogy a bevagdosott rész sajtos része kerüljön felülre, a csíkok vége pedig alulra, hogy ne nyíljon ki.


A recept szerint a tepsin ismét a duplájára kell keleszteni, majd 180 fokon 20 percig kisütni. 
Nekem több mint 20 perc kellett, hogy megsüljön és nem is lett annyira piros a teteje, mint ahogyan azt  az eredeti receptnél láttam.

Azért hogy a későbbiekben könnyebb legyen az elkészítése leírom a hozzávalókat:

Tésztához:
50 dkg liszt
1,5 dl tej
1,5 dl víz
2 tk só
3 ek olaj
2 dkg élesztő

Töltelékhez: 
sajt, (lehet füstölt amit a közepébe teszünk)
sonka (vagy más kedvelt felvágott)


A kiflik készítése közben akadt két pár segítő kezem akik a mosogatásban segédkeztek:

Hanna mosogat

Ügyes vagyok?

Ez nagyon bulis! - Zoé

Megy ez nekem is!



1 megjegyzés: