2010. október 18., hétfő

Betegek a gyerekek!

Ma reggelre Dani lázas lett. A reggeli ébresztésnél panaszkodott, hogy fáj a bal füle mögött, a torka és a hasa. Megfogtam a fejét és éreztem baj van. 37,9 C-os volt a hőmérsékete. Oviról persze szó sem lehetett. Aztán napközben 4 óránként lázcsillapítót kapott, meg hűtőfürdőt is vett, de a láz mindig vissza jött a lázcsillapító hatásának múlásával. 14.40-re kaptunk a körzetihez időpontot, mivel délben 39,9 C-os láza volt ,hívtam Kaszit, hogy  jöjjön haza és vigyen el minket az orvoshoz, mert Dani így nem fog tudni elgyalogolni. 
Daninak dagadtak a nyirokcsomói, piros a torka, de nem tüszős és a bal füle sem csillog annyira, de még az sincs begyulladva. Így lázcsillapítás a feladat, a sok pihenés mellett. 
Zoé és Hanna péntek óta köhögnek és szörcsög az orruk, így őket is megmutattuk a doktor néninek. Mindkettőnek tiszta a tüdője, de a torkuk kicsit piros. Orrszívás, C vitamin és orrspray a gyógyításuk módja. Természetesen ha romlik az állapota valamelyiknek is akkor újra konzultálok a doktornővel. 
Nagyon de nagyon remélem, hogy Dani szerdára már jobban lesz és így nem kell lemondanom, illetve későbbre tettetnem  a torta rendelést, illetve a pénteki játszóházban lévő szülinapi bulit. Oviba már biztos nem megy a héten, itthon lesz velünk. Kicsit félek hogy mi lesz éjszaka, de reménykedem, hogy mindenki békésen aludni fog és reggelre Dani is jobban lesz.

2 megjegyzés:

  1. Elég nehéz a helyzet hogy mindenki beteg...most minden Andira(ő is már két hete küzd a torokfájással) zuhan,én dolgozom és sajnos csak este tudok segíteni..........nem könnyű így hogy senkit nem tudunk megkérni segíteni......néha az idegenekre többet lehet számítani mint a "közeli" rokonokra...de no panic...erősek,ügyesek vagyunk majd mindent megoldunk...:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ferenc!
    Közeli rokonok nem csak a feleség részéről vannak,akik 210km-re laknak.....
    Reméljük, hogy az unokáim hamar meggyógyulnak, és nem lesz semmi bajuk.
    Aggódó nagyi

    VálaszTörlés