2011. március 21., hétfő

Az elmúlt hét képei


Még március 10-én ültek így az autóban először, ez volt az első "nagy ülésben" való utazásuk. Igaz csak az Örs Vezér tere túloldalára mentünk a heti masszírozásra. Aztán az első hosszú út Debrecenbe vezetett, másnap amit egész jól bírtak.  (Na jó, ez nem az elmúlt héten volt, de most töltöttem fel a képet a telefonomról.)

Vasárnap egy gyors zuhanyozást akartam a lányoknak egyesével, de a vége egy rövid pancsi lett a pár centis vízben. Hanna egyből élvezte a dolgot és feltalálta magát, körbe leszedte a flakonokat a kád széléről, mászkált össze-vissza, míg Zoé eleinte sírdogált, aztán megcsúszott és dobott egy hátast, de mivel tényleg csak pár centi volt a víz  és nem ment bele semmijébe így bár óvatosan,de ő is felengedett és felfedezte a kádat, illetve annak a tartalmát.




Elől Hanna, háttérben Zoé.


Hanna négykézláb, Zoé áll.

Hanna fel akart mászni, még nem sikerült neki, de nem sok hiányzott hozzá.





 Hát így pancsoltak a kádban:





20 perc alatt ennyire ázott lett Hanna lába.


Ma bölcsi látogatáson voltunk szépen felöltözve.



Zoé

Hanna

2 megjegyzés:

  1. Úristen, de aranyos az összes gyerek!!!
    Dani már kész nagyfiú, a lányok meg édesek abban a ruhában!!

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz! :)))

    VálaszTörlés