2011. március 3., csütörtök

Veteményes az erkélyen 1.

Már ideköltözésünkkor elhatároztam, hogy kihasználom az erkélyt és nevelek majd pár zöldséget ott. Sajnos tavaly még csak tárolónak használtuk, de az idén megvalósítom a tervemet. Eddig anyagot gyűjtöttem, hogy mit érdemes és lehet ekkora helyen termeszteni. A mi igényeinket is figyelembe véve beszereztem paradicsom, csili, bazsalikom, metélőhagyma, jégsaláta, tépősaláta és hónapos retek magokat.

Tegnap végre sikerült földet is venni így ma elültettem a paradicsom, csili, metélőhagyma és bazsalikom magokat kis edényekbe. A konyha és a nagyszoba ablakaiba tettem őket. Remélem szépen kikelnek a magok és akkor majd mehetnek nagyobb edénybe a növénykék. 
A többi magot közvetlenül a végleges helyére kell majd vetni a fagyok elmúltával.

Az erkélyre való ládákat még nem vettem meg, van még 2-3 hetem, míg a magok kicsíráznak és akkorára nőnek, hogy a végleges helyükre kerüljenek. :-)

Remélem sikerélményem lesz a kis "veteményesben". 

Rögzíteni fogok minden folyamatot, hogy a jövőben se feledjem mikor mit kell csinálni, illetve mi az amin esetleg változtatnom kell. Sajnos zöldségtermesztés terén nincs sok tapasztalatom, mert amikor anyu a kertes házban veteményezett nem igazán figyeltem, illetve az aktuális utasítást elvégeztem, de hogy mit miért azt nem tudom. Szerencsére itt a net és egy könyvet is beszereztem ami kifejezetten az erkélyen nevelt zöldségekről, gyümölcsökről szól. 
Tehát növénytermesztés indul!!!

1 megjegyzés:

  1. Sok sikert a növényekhez!
    Nekem az erkélyre szánt tavaszi virágok januárban a szobában virágoztak! :)

    VálaszTörlés