2011. október 23., vasárnap

Kiesett Dani második tejfoga

Már szerdától nagyon mozgott a bal alsó egyes foga. Csütörtökön azzal fogadott az oviban, hogy húzzam ki, hát már a gondolatától a hideg rázott, hogy én kihúzzam a fogát. Természetesen Kaszi sem akarta ezt megtenni.  Pénteken már nagyon nyűglődött a lötyögő fogától, arról nem is beszélve, hogy mögötte már ott van az új fog. Ekkor felhívtam anyut aki elmondta, hogy hogyan húzzam ki a fogát. Még mindig nem tudtam lesz e bátorságom kihúzni de láttam rajta, hogy nagyon szeretné. Nem fényezni akarom magam, de tényleg a hideg rázott ki a gondolattól hogy kihúzzam a fogát.  Szerencsére sokkal könnyebb volt volt, mint számítottam rá. Szerencsére Dani is közreműködő volt.
Hát mos így néz ki:


Hát nem valami szép látvány még kicsit vérző ínnyel.

Míg a fiúk fényképezkedtek a lányok banánt ettek, így apa ezt is megörökítette:

Zoé

Hmmm, de finom.

Hanna

Nekem is ízlik



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése